;

A sorozatról

A sorozatot 2008-ban alapította a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola két tanára, Szabó Péter kánonjogász és Véghseő Tamás egyháztörténész azzal a céllal, hogy az intézmény publikációs eszköztárát kibővítsék és a keleti szent tudományok egyes területein jelentkező, különböző műfajú publikációknak egységes formai kereteket biztosítsanak. 2018-tól kezdődően a sorozatban jelennek meg a MTA-SzAGKHF Lendület Görögkatolikus Örökség Kutatócsoport kutatási eredményei is.

A sorozat első kötete 2008-ban jelent meg, s a 2006-ban a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán De Camillis János József munkácsi püspök halálának 300. évfordulóján megrendezett nemzetközi konferencia anyagát tartalmazza.

A sorozat kötetei B/5-ös méretűek, keménytáblás borítóval, Holmen Book papírra nyomott cérnakötéses belívvel. A sorozat borítóját Pamuk Lóránt tervezte. A borítón szereplő Szent Atanáz-ikon Kisléghi Nagy Ádám műve, mely a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola Szent Atanáz-termében (díszterem) található. 2014 augusztusától a sorozat új borítóval jelenik meg, melyet Gál Edina tervezett. 2022-ben ismét megújult a sorozat borítója: az új borítót ifj. Janka György tervezte.

Alsorozatok

  • I. Studia

    Gyűjteményes kötetek, konferencia-kiadványok és monográfiák

  • II. Textus/Fontes

    A keleti katolikus egyházak történetére vonatkozó levéltári források kiadására és a keleti szent tudományok területén releváns forrásszövegek

  • III. Manualia

    A keleti szent tudományok egy-egy szakterületére vonatkozó kézikönyvek

  • IV. Institutiones

    A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola oktatási tevékenységéhez kapcsolódó tankönyvek és jegyzetek

  • V. Varia

    A fenti kategóriába nem illeszkedő kiadványok

  • VI. Ars Sacra Byzantino-Carpathiensis

    A Kárpátok-régió bizánci ritusú egyházművészetét bemutató munkák

  • VII. Minor

    Kisebb terjedelmű tudományos munkák